Meghalljuk-e?

A segítségnyújtás felvállalása és a segítség elfogadása állt az önkéntes beteglátogatók májusi találkozójának középpontjában.

Gajdos Zsuzsa debreceni klinikai lelkigondozó volt az önkéntes beteglátogatók május 28-i találkozójának meghívott előadója. A korábbi képzéssorozatokon részt vett beteglátogatóknak nem ismeretlen az ő neve, számos alkalommal osztotta meg már tudását, tapasztalatát és élményeit a szatmáriakkal, most pedig az új tagokkal is.

Előadásában emlékeztetett a meghívásra és a közvetítő szerepre: "Az Úristen hívott meg minket és használ eszközként. Ennél nagyobb boldogság nem is lehet, mint hogy Isten tervében részt tudunk venni, a jó szolgálatában lehetünk. Én minden nap hálát adok azért, hogy eszköz lehetek. Ha ezt a szerepet elfogadjuk, észrevesszük, hogy legalább annyi jót kapunk a betegektől, mint amennyit adunk."

Válaszként, a résztvevők többen elmondták, valóban éreztek meghívást saját korábbi betegségükben, kiszolgáltatottságukban. Saját- vagy közeli ismerősük, rokonuk betegségében meg tudták élni a szenvedés mélységét, ez volt az indítóok, hogy mások szolgálatára szenteljék idejük egy részét. A felajánlott idő fontosságát hangsúlyozta Gajdos Zsuzsa is: "A lényege a beteglátogatásnak az, hogy viszünk a mi időnkből és csak a betegre figyelünk. Sokszor csak hallgatnunk kell, a betegek gyakran szívesebben megnyílnak egy idegennek, akivel lehet, nem is találkoznak többé, mint az ismerőseiknek."

A beteglátogatásban az egyik hasznos kézikönyv épp a Biblia, amelyben megfigyelhetjük Jézus hozzáállását a betegekhez: "Testi betegeket gyógyított, de lecsendesítette a lelki viharokat is. Számos gyógyítás-történetben kéréssel fordulnak Jézushoz és ő segít, de vannak alkalmak, amikor ő talál rá megy el a beteg emberhez. A kérés-elfogadás kettőse fontos, akarni kell a gyógyulást és el kell fogadni a segítséget. Ugyanúgy, a segítő, az irgalmas szamaritánushoz hasonlóan észre kell, hogy vegye, meg kell, hogy hallja a segélykérést, vagy segítenie kell úgy is, hogy az illető nem kéri."

A segítségnyújtásnak vannak aktív és passzív formái. Előbbi például a betegek meglátogatása, és utóbbihoz tartozik az ima, amikor nem tudunk valakihez odamenni, nem tudunk adni, segíteni, de imáinkban hordozzuk őt. "Azt hiszem, mindenki érezte már annak az erejét, hogy imádkoztak érte. Fizikai értelemben nem tudjuk megmagyarázni a pozitív változásokat, a sokszor megélt csodákat. Ez nem feltétlenül a gyógyulást jelenti, de azt a békét, amivel Isten eltölt minket... Az áldozatok meghozatalánál gondoljunk arra, a végén az számít, hogyan állunk meg Isten előtt, aki azt mondja: Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek (Mt 25,35-36)" - tette hozzá Gajdos Zsuzsa.

A találkozó végén a résztvevők kérdéseket intéztek az előadóhoz, tanácsokat kértek, valamint sokan elmesélték saját tapasztalataikat, történeteiket.